Ismerj meg minket!

Csányi Huba

Rólunk

A Takumi Tea története a teázás szeretetéből indult, de gyorsan kinőtte magát egy életstílussá. Ketten állunk a történet mögött: Huba és Bence, két jó barát, akik a Corvinus Egyetemen találkoztak. 

Körülbelül két éve kezdtünk el komolyabban foglalkozni a teázással. Eleinte csak alkalmanként fogyasztottuk, de hamar rájöttünk, hogy a tea több, mint csupán egy ital és nagyon sok pozitív dolgot hoz az életünkbe, ezért elkezdtünk érdeklődni a tea kultúrája iránt, különféle workshopokra jártunk és több száz teát megkóstoltuk ez idő alatt.

Ekkor jött az ötlet, hogy viszonozzuk, amit kaptunk azzal, hogy nyitunk egy üzletet, ahol gondosan kiválogatunk minden egyes terméket, hogy a ti csészétekbe csak a legjobb minőségű tea kerüljön és ti is átélhessétek, amit mi. 

Azt gondoljuk, ha már 1 embernek a mi teánk jelenti a tíz perc nyugalmat a hétköznapjában, akkor a célunkat már elértük.

Mészáros Bence

Mit jelent a Takumi név?

A „Takumi” egy japán szó, aminek a jelentése: mester, szakértő, kézműves. 

De ennél többet is jelent, ez egy gondolkodásmód. A Takumi a részletekbe vetett hitről szól és arról az elszántságról, hogy a mesternek mindig a tökéletességre kell törekednie.

Számunkra a Takumi nem csak egy név, hanem iránytű. Jelképezi azt a hozzáállást, amellyel az élethez és egyben a teákhoz közelítünk.

A japán kultúra egyensúlya és precizitása inspirál minket abban, hogy a teázás ne csak rutin legyen, hanem egy tudatos, relaxáló pillanat a napban.

A Takumi Tea küldetése

A Takumi Tea küldetése, hogy a prémium, gondosan válogatott teáinkkal a tudatos életstílust támogassuk, melyben teáink mind lelkileg és testileg segítenek.

Hisszük, hogy a tea képes összekötni a két végletet: a rohanó reggelek lendületét és a csendes esték harmóniáját.

Minden egyes csomagban ott van a gondosság, az idő és a minőség, amivel a Takumi született.

A Takumi Tea nemcsak teákat kínál, hanem egy életérzést, ami arra bátorít, hogy lassíts, figyelj, és fedezd fel az ízek mögötti világot. Legyen szó zöld teáról, oolongról vagy egy különleges blendről.